Katerina versek

Valahol az utca sarkán füstbe burkol az est,jéghideg szél könyörtelenül, süvítve zenél.Egy jelző tábla alumíniumból, rajta zörgeta jeges eső egy dalt, tam-tam, és újra tam-tam, csörög, onnan földre hömpölyög, de tenem érzed, csak a magány üres tam-tamátdobolja benned a kiégett lelked a szív ritmusát.Közben égető tüzeket rak benned a Hazavágyás.... Tovább »

  Emeld fel a fejed és állj ki az utcára,akaszd a táblát elgyengült válladra,sírd a nagyvilágnak fájó könnyeid,hátha a patakból tenger kerekedik. Ne görnyedj a szégyen igájában,ha kell, halálig tarts ki igazadban.Vakok és süketek közt törd az utat,utánad ők úgyis vesztükbe hullnak. Te vagy az élet, a bölcső, a hit,a termékeny jövőt hordozó,kinek lelkén most… Tovább »

Egy nap, elhozza nekünk az Engedetlenséget,akkor a birkaruhát te is farkasbőrre cseréled, nemmész bégetve a vágóhídra, nem hallgatsz a vezérkoskolompszavára,mikor az út mentén minden jelző táblaegyfelé mutat, te letérsz s járod a saját utad.Nem küldöd fiad a harcmezőre, se fel a csillagfényeségre, hogy ezüstmadár hátáról szórja rád a halált,arra kéred csak, hallgassa ő is az… Tovább »

Hogy mondjam el neked, mit jelent e föld nekem? Szavak szürkék, hiteltelenek. Megpróbálom mégis, hunyd be szemed. Vedd át tőlem a szeretett képeket. Hallgasd a patak surranó vizét, kristálytiszta leheletét. Hegedűszó, virtuóz muzsika erdő mélyén a madarak dala. Síkvidék, szél fodrozta lankák hullámzó délibáb. Hegycsúcsok, hamvas gerincek, mély ölükben ragyogó ércek. Lenn, a mélyben földalatti… Tovább »

  Az alkony elküldte felém bíbor sóhaját,  vén fák alatt nyújtózik az árnyék. Elfáradtam én is hosszú sétámon, pihenni vágyom   Látod itt ér véget a világ, hol összeér az ég a víztükörrel, s eggyé válva hullámzik felém. Kősziklákon surran, majd korbácsol az idő csillagok gyúlnak fenn és buknak alá torzóként változik a tér, visszafelé… Tovább »

Fénytelen reggelek jönnek, kertek alatt búvó hajnalok után, a hóesés elsimítja az éjszakai lábnyomokatmik bezárt ajtódig vezettek.Lassan kihűlés dermedté válik a kinti világ. Hajad ezüstjén mereng a lámpa fénye,olvasol, vagy csak szunyókálsz csendesen, körülötted nem moccan az idő, némán kivár.Arcodonkisimultak a ráncok, ajkad szögletén félénk, szégyenlős mosoly bujkál.Talán álmodsz ésott vagy ahová az ébrenlétben mindig is vágytál, s lelkedben kedves… Tovább »

Álombeli lebegés, mantrák. Néha repülsz, aztán zuhansz, kövekre, tűhegyes üvegekre… aztán újra vágyakozol, reménykedsz, bizakodsz, és hitről mesélsz… később elfordulsz mindenkitől, önmagad burokjában értelmezed az időt. Nem értesz semmit, úgy érzed minden csak képzelet, mert nincs tér, nincs idő, nincs lét és nincs halál… illúziók vannak csupán. Nincs Isten, egyedül maradtál. Lebegsz egy légüres térben,… Tovább »

Egyszer megöregszünk…léptünk tétova lesz, bottal járunk.Sokat időzünk a múlt emlékeiben,visszapergetjük az időt…valamit folyton keresünk:egy mosolyt a múltból, elfoszlottfényképeket… ha egyszer megöregszünk,meghajlik az idő,és derékba tör minden színes álmunk.Magányra vágyunk, egy csendes zugraárnyas fa alatt, hol velünk időzheta lélek. Nincs kérdés bennünk,mindre választ kaptunk,sírva nevetünk majd… ha megöregszünk... Tovább »

A hajnal nem hoz enyhülést, kitárt ablakombólnézem az elsárgult kertem, hol torzókéntvirít a trombitafa virága.Sárga, tépett levelei fonnyadtan lógnak, szirma hull,haldoklik, vízért kiállt.Énekes madár repte lassú, trillája suttogó,szomjúság gyötri, hozzám repül. A vízzel kínálom, melyben megcsillan a felkelő Nap fénye, éget… a madár mohón oltja szomját.  én közben könnyezem… siratom a feketerigópárt, kikreholtukban találtam rá egy  hajnalon.Fáradt vagyok, talán… Tovább »

Figyelted éjszaka a hűvös csillagokat a kígyózó neonfényben bujkáló Holdat. Cipőkoppanásokból reményt szőtt a lelked:  – Talán takarót hoz, egy tányér meleg ételt. Hullott rád hópehely, mint manna az égből, lelkedben tavasz volt, álmodtál egy virágos rétről. Figyelj Barátom! Figyelj! Ne higgy a mesében, Arcod viaszfénye nem hat meg senkit sem! Utad min ideértél, már… Tovább »

Na, éljünk még egy kicsit, álmodjunk nagyokat.Kéjesen sikoltsunk, ha sáros lábbal belénk rúgnak.Gyermeki mosollyal rebegjünk hálát,ha szétszakítsák hitünk, és a kutyák elé dobják.Kik voltunk mi, hogy mertünk nagyokat álmodni?Mertünk kéklő égre Napot felfesteni, tengernyi mezőrevirágot szórni? Kik vagyunk mi? Hagytuk, hogy hitünket ellopják,gerincünket törjék, ősi büszkeségünkszégyenpadra dobják. Tömeggé váltunk, arctalanul állunk,béna kezünkből hullanak a zászlók.Szirének… Tovább »

  Zúgva, sisteregve jött a szél,  dühösen vágta rám a kertkaput. Forró leheletével felszárított minden harmatot. Bebújt bokorba, résbe, majd sziszegve hozzám bújt, körbe ölelt. Nem engedett, beszél hozzám. Illatokkal cirógatott, estikével, eső illattal. Szagokat hányt rám, égett hús szagát, temetetlen halottak bűzét… esti harangszót, gyermeksírást, üvöltve forgott, ágakat tört, majd elnémult egy percre, bűnbánón… Tovább »

  Ma megtagadtam a hazug Isteneket, az áldozó rózsafüzérem a sárba tapostam. Néztem, ahogy lepattantak a gyöngyök és gurultak szanaszét, árván pörögtek.  Elnémult rajtuk, a „Hiszek egy Istenben” És a” Mi Atyánk ki vagy a Mennyekben” szétfolyt a köveken. A Hit mi eddig éltetett végre utat talált a Semmibe, már nem görnyed tőle a hátam…. Tovább »

Hallod? A távolban morajlik az ég,villámok hasítják a sötét felhők hűs vizét.Bárcsak ideérne hamar, a pokol tüzét eloltani.   Hallod a távolból a suttogó morajt,mint hullámverés a rideg kősziklákon,köveket tör, rombolva épít.Bárcsak ideérne hamar… a pokol tüzét szítani.... Tovább »

Az utcákon porördög lődörög, néha imbolyogva megáll,majd nekilódul, dühösen becsapja a kékre festett ház ablakát.Roskadt kerítésen naptól fakult szunnyadó ruhák, fércük szakadt, esőverte múló idő szennyese .Az emelkedőn jön egy részeg, nyomja a pedált,káromkodik, mondja az istenigazát.Mérgesen csahol egy korcs, kapkod a lába után, de a rúgástólvinnyogva megáll. Esteledik. A Hold már felragyogott a bozótos felett.A… Tovább »

Villám hasított le a fekete égből,tűz hányta a szikrát a száraz avaron,lovak patája dübörgött a csendben, szaggatvaa síró földeket – Hová meneküljek? Rothadó termés a fákon, mezőn kóróváaszott virágok, humuszba érlelt rovarhullák,zúg a jajszó a hegyek felett: Mondd,hová meneküljek? Síró gyermek néz anyja szemébe,kicsi szívében reszkető félelem, éhes,mégse kér… az ajtón dübörögnek…– Kérlek, segíts, hová… Tovább »

Álmodik a Nyomor, elgyengült kezével kapaszkodót keres, de nincs sehol se egy görcsös ág, se egy kéz, ami felé nyúlna.   Sír a Nyomor, szeméből szürke eső esik, körülötte pocsolyává válik. Fél a Nyomor, a mától a holnaptól, fél a közelgő lépések zajától.   Éhezik a Nyomor, korgó hassal alszik, álmában nagyot nyel, sült húsról álmodik.  … Tovább »

Az éjszakai hidegben zúzmarás ágakra ült a Hold, az ereszen jégcsapok nőttek, híztak, szélesedtek. Suttogva közeledett a városba az északi szél, házak közé érve néma kerítés deszkáin dobolt. Végig remegett a jégcsapokon, s a szélorgona megszólalt, zengett  rajta a halálszimfónia. A félelem állkapcsa összerándult, a jajszót satuba zárta. Bent a házakban a pislákoló szikrákon fellobbant… Tovább »