Álmodik a Nyomor,
elgyengült kezével kapaszkodót keres,
de nincs sehol se egy görcsös ág,
se egy kéz, ami felé nyúlna.
Sír a Nyomor, szeméből szürke eső esik,
körülötte pocsolyává válik.
Fél a Nyomor, a mától a holnaptól,
fél a közelgő lépések zajától.
Éhezik a Nyomor, korgó hassal alszik,
álmában nagyot nyel, sült húsról álmodik.
Reménykedik a Nyomor,
hogy egy nap, nem taposnak rája,
kihúzott gerinccel majd az utcákat járja.
Felébred a Nyomor, körbe néz,
szívét görcsbe rántja a felismerés.
Kilép a Nyomor az árnyékból a fényre
Szakadt rongyaitól megválik örökre.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: