Katerina versek

  Az idő szelíd percekkel kereskedő,elvesz tőled mindent, hiába kéred.Ott az utca végén a fényre kilépőSzerelem, már csak tovatűnő emlék,gyöngy kacagása a szűzi varázsnak.Tündérfürt simul könnyes arcodon,mellőled a boldogság messzire oson.A magány csak hűséges cimborád,eltűnt, szétfoszlott a mámor, nincstöbb varázs, a szavak koppannaka földre, ott szürkén elhevernek,a „Síron túl is szeretlek”,betűkreszétesnek…... Tovább »

Népnevelés, agymosás, népbutítás, néppusztítás.Röhögőgörcs, belső munka, pénzmosás. Más.Te meg tűröd birkamódra, félsz kinyitni a szád,lehet a szó olyan hangos, meghallja a félvilág.Fák alatt mész, hogy az árnyék ne mutassa léptedet,még valaki észreveszi, ott vagy és még létezel.... Tovább »

  Az éjszaka lüktető zaja, a zenétől hangos orgiák,a kézmozdulat a lobbanó lángra, söpri a hamuját,szórja parazsát a bódító cannabisnak. Még vasláncontartod a mámor megvadult ördögét, de gyengül az edzettacél, pattogva foszlik az érc, véredben pezsgőn fut a jel,kéjesen átölel, mindent akarsz, mindenekfelett.A hajnal ébred a völgyben, csendfátyolt borít,benned sírnak a hangok, elhagyják testeda gondolatok,… Tovább »

Érezted e már a végtelen magányt, mikor egyedül ültél a csillagos ég alatt? Védtelen voltál és kétségbeesett, porszem, ami a semmiből lett. Az időtlenség, mint hullámzó óceán, benne  felolvadt léted, foszlik mint rongy kacat, tépik nyikorgó fogaskerekei a sorsnak. Mégse lázadsz ellene. Megalkudtál? Egy nap magához hív a végtelen, alaktalan testével átölel, kérlel légy a mátkája, menj… Tovább »

A madár kémlelte  a ködös őszi eget. Szárnyát szétnyitotta suhogtatta próbálgatta erejét. Ősi ösztön súgta, menni kell, itt az idő. Aztán neki rugaszkodott, fel, egyre magasabbra felhők fölé szállt szelek szárnyán Mindegy mi volt vihar, sebes eső zúzmarás köd mint egy robotrepülő szállt, nem volt akadály. Ezernyi kilométer után végre ott a pihenő, mikor leszállt… Tovább »

Elkezdtük a megújulást, szemben áll velünk a nagyvilág. Hírek a médiából lecsaptak ránk, nincs itt más csak széthúzás. Média, irányított bábfigura, utasításra írott firka, szekér, ami viszi parancsolóját. Érdekek feszülnek, nem engednek! Szegény emberek kenyerére dögkeselyűket engedtek. Bezárt otthonod ajtaját döngeted, az utcáról nézed az életed. Nem értem… nem fogom holnap sem! Miért csak véres… Tovább »

Egy fénysugár ma végigkísért,kezem ölén ringott szüntelen.Nyitotta lelkem belsejét, ölelteszívem, és minden melegétnekem adta, visszaadta nekemaz elveszett önmagam szeretetét. Egy kis fény a nagy sötétségbenkóborló lelkemnek utat mutatott. Segített, hogy átlépjem az árkot,ne essek földre szüntelen,ne legyen több seb, ne vérezzenhitem, hívogatott, ígérte kivezetebből, a vak vezet világtalantvilágból…a fény, a szeretet. /id Pieter Bruegel festmény… Tovább »

Egyszer véget ér az álom, jól tudom. De addig hiszek és álmodom. Egyszer véget ér az út, amin megyek. De míg látom a fényeket, nem pihenek. Egyszer magam maradok, mert angyallá változol, Elmerülsz az ég kékjében. Egyszer véget ér az álom, felébredek. Síró hajnalon kereslek, hol vagy kedvesem?... Tovább »

Kérdezlek, de nem válaszolsz.Nézel rám, és elhajolsz.Testbeszéd.Szavak nélkül üzentél,hogy kettétört valami benned.Nem érintesz, és nem ölelsz.A távolság egyre nő közted és köztem.Keresem,az okot, a hibát, hogy hol tévedtem,mit nem vettem észre,mikor tévesztettem, mikor nem követtema józan logikát. Legyintesz.– Mit keresel?- Ne keress logikát!Az érzelmek tengerén törött hajó a józan gondolkodás.  ... Tovább »

Látod, a köd hogy hasal a tájon? Mint az énlustaságom a hajnali ágyon. Vak szemmelfényt keres, nyújtózkodik a szürke mocsokban. Látod az utca emberét, kik lehajtott fejjelsietnek elérhetetlen céljaik felé, szempillájukonrebben a köd lecsurgó szennye, undorodvatörlik magukról mintha a sors hányadéka lenne. Arcukra fagyott mosolyukból gyöngyfüzért fona hideg reggeli szél, görgeti maga előtt fel a… Tovább »

Ha itt az idő és szól fentről egy angyal, – Készülj, már az óra lassan lejár! Megkérem én az angyalom, ne siessen oly nagyon, mert sok munka vár még rám.  Földi emlékeim, itt nem hagyhatom. Készülődök és pakolgatok mindent, mi  szebbé tette földi életem. Gyűjtök a patakból gyöngyös csobogást, Szél hátáról zizegő levelet, virág szirmát,… Tovább »

Szorítlak, ne félj nem vagy egyedül, az éjszaka körbeölel, velünk együtt szuszog, dünnyög a hideg mozaik kövön a széthullott életünk.   Az álom elvisz oda ahová vágysz terített asztal mellé ültet, testedre terít hófehér ruhát. Majd meglátod mennyei lesz minden, lépj bátran kedvesem sose félj, itt vagyok veled.   Fésülöm selymes hajad, virágot tűzök közé…… Tovább »

A fák levelén vörös folt izzik, jajdul az erdő, reccsenve tör le az ág, búsul lenn,  a földön a porban a sok kiszikkadt virág.   A  meleg szélben ring  a vízen egy árva csónak, korhadt fájához simul, ütődik, koppan, a mélyből kivetett  bűzös halraj.   Zörren a parton egy üres sörös doboz, mint zászló leng… Tovább »

Szürke rongytakaróba bújt a Nap, zörgő falevelek szél sodort hada útra kel a végtelen poros utakon, nyomukban az elmúlás démona.   Tajtékzó hullámon olajfolt, ring, mint halotti lepel, már nem int feléd, nem hívogat, halott meder az élet végső nyughelye, a tenger.   Égre törő obeliszkek, romos templomok, üszkös felhőkarcolók, dacolnak még a sugárzó éggel,… Tovább »

Már nem félek.A görcs oldódik.Már értékeltem.Elfogadtam,már nyugodtanvárom a holnapot. Az est nem rémiszt,sem az álmok.Már nem sikoltaz alvó tudatom.Már nem félek. Letisztultak a képek.Ha reggel kinyitom ablakom,és látom a felkelő napot,akkor megköszönöm,hogy ezen a földön élek. Megköszönöma felhőknek az esőt,a napnak a meleget,a fa árnyékát dicsérem. Megköszönöm,hogy szeretetben élek,hogy aurámban fénylik a hit,hogy látok mindent,azt… Tovább »

A pszichém megfoszt ma az álmaimtóltágra nyílt szemem a semmibe néz,fejemből kigördül a tudat, előttem fetrengmint az utcasarki részeg saját nedvébenmocskosan bűzlik, szégyellem sorsomat.Megtörténik az, mitől reszketve féltem,a sors az mi arcul üt, kinevet, tehetetlenember vagyok már én is, árván egyedüla vinnyogó tömegben.Talán egy rés, kicsinyke egérút, mi kivezeta tébolyult világból, hol nincs már érv,se… Tovább »

Alszik  még a város,  az ódon kövek közt lapuló porszem sem mozdul, hibába jajdul a sikátor ölén a szél. Útjelző lámpák hunyorgó fényében szitál a hajnali köd, könnyekké válik a szennyes háztetőn, majd felfénylik az utca macskakövén. Fázik a lelkem. Riadok minden hangra, mit zörget kint a szél, nyikorgó kapuk alján hever a reggel, átölelve… Tovább »

“Az évek jöttek, mentek,” észrevétlen, elsuhant mellettem több évtized, de nem törődtem a múló idővel. Velem voltál. Melegített a szemedben izzó parázs. De egy nap fátyolt húzott az ég az arcára az ébredő magány hozzám simult, rám tekerte köldökzsinórját, és fájdalmam megszülte a hiányt. Egészen összetörtem, kis apró cserepekké váltam, min gyöngyözve sírt a hajnal, az… Tovább »

Most csak egy percet kérek, egy rezdülést, egy akkordot a hegedű húrján, érintést a széltől, arcomról lesikló selyemkendőt, fénysugarat a szemembe,  egy szót, fájón esdeklőt,  illatot kérek, bódítót, hogy érezzem élek, érzek, látok, még itt vagyok, még fájok... Tovább »

Még gyengülő karod az égnek emeled a sebek mik rajtad vérzenek, már nem fájnak, kikapcsolt neuronok körbecsókolják lelked, már csak zsibbadtan révedsz a semmibe. Elfeledett emlékek kopognak, jönnek, összemosódik a múlttal a jelen. Átok van rajtad, már régen érzed. Égett hús szagát öklended a mélybe, mocsokban feszül a miatyánk, rózsa füzéren simul, hintázik a halál,… Tovább »

Az éjszaka hamar jött újra, ráhasalt a tájraés sötétség borult a csendes szobánkra,megszoktam már,… hogy már nem beszéltünk,egy ideje csak némán figyeltük, hogy cammogkínlódva velünk az idő, tengernyi emléktőlroskadón, meg- megállva, megpihenve,tétován, szinte szégyenlősen kivárva. Néztél rám esendőn, szemedben láttamegy kicsinyke bűntudatot, te már tudtad,hogy nemsokára örökre magamra maradok. Figyelted és vártad azt a sötét… Tovább »

A mennyezet repedéseibe bújik a lét,aláhullok, nem érzem a mélységét,csak a hideg leheletét, hív az enyészet.Haldoklom. Ne félj tőlem, ne sirass engem, csakmaradj velem, simítsd a homlokommin száz év gyötrelmének ráncaisimulnak el, vágyva a végtelenbe. Már lidércet látok, rám mered,orromban érzem bűzét a végnek, dene hagyj egyedül, még maradj velem. Ott a fényben, ugye te… Tovább »

Mint egy méhkas zsong ez a világ, pénzéhes nyálcsorgató kaptár, miben szolgalelkű koldus katonák  mossák napról napra az urak lábát Hasra hát! Taposson rajtad a kor, verjen véres csíkot hátadra, ne sírj, ne szólj. Már érzed és tudod, hogy itt a vég. Mint Róma bukása eljött, ideért hozzánk a szenny, a romlott idea, miben már… Tovább »

Pihennék én egy árnyas lombú fa alatt,egy sziklafal tövén, melyen szikrát szór a nap,egy érből csordulna lábamhoz gyöngyözvecsillogón a kövek nedve, mintha lelkem könnyezne Mennék én úttalan utakon, naptól hevült homokbantaposnám életem keservét, bár elhagynámlelkem kínzó, nehéz terheit, mik, mint a parazitákbelülről gyökereznek, fojtanak, végül meg ölnek. Kérnék én időt a Sorstól, haladékot csak egy… Tovább »

Réseken bújik a köd, ragad üvegre, kőre,csontjaim szilánkjaiban nyilall a tőre,ma újra alászállok a pokol fenekére.Átlépem önmagam tűréshatárát,vonszolom idegeim zagyvalékát.Fáj nagyon az Élet! Ringatom magam keserű holnapba,álmaim dobozba, viszem a síromba.Még mindig visszatértem a túloldalról,kicsike fénysugár, mi hozzám átjutottkörbeölelt, melegített, visszahúzott.De most fáj nagyon az Élet! Kertemben a rózsák kiszáradtak,fáimról a levelek mind lehullottak.Kezemet nézem… Tovább »

Még sírhatsz, még hullhat a könnyedtemetheted gyermeked, még nincs vége,még most következik, amibe beleremegez a törékeny világ, otthonod, hazád. Még sírhatsz, még érezheted illatátaz esőnek, mi oly gyorsan mosta áta vérrel telt utcaköveket, amin állszbambán és nem értesz semmit, nemérted mi a bűnöd, miért ver Isten? Még sírhatsz, még hullhat a könnyed,míg térdepelsz a mocsok… Tovább »

Egy nap útra keltél, rám hagytad a múltad,és kisszobádban mindet összeraktad.A féltve őrzött bögrét, szakadt láncot,az ünneplő ruhádról leszakadt gombot. Azt mondtad vége, elmúlt a gyerekkor,két lábon állsz ezután, mint a kőszobor.Fújhat hideg szél, eshet felhőszakadás,ne féltselek, már régen felnőtté váltál. Sírtál egy kicsit, színleg, vagy igazán,nem éreztem belül, az elválás fájdalmát.Nyikorgó kapu lépted után… Tovább »

Egy nap körbe rajzoltam magam a porban,úgy döntöttem minden kívül rekedt, senkine zavarjon többet, én itt benn a körben jól el leszek. Elfáradtam nagyon, már könnyem se hullott,elsírtam mindet, azokért kik elhagytak engem.Elmentek örökre egy égi mezőre, hol végtelenszeretetben ring egy földöntúli világ, már nemsírok utánuk, csak hiányuk fáj. És elmentek, elhagytak páran, kiket mégitt… Tovább »

Amikor fáradt kezemMár mozdulni se tud,Amikor elmémbenA tudat kihunyt,Akkor leszek boldogtalan. Míg érzem az illatot, mígidegszálon fut a remegés,puha a tapintás, nem érdekelaz elmúlás. Majd te is megtudod,megérzed a félelmet,ami úgy követ, minta vadász árkon-bokron áta nyomodba jár. Ujjaid görbülnek, hátad hajol,évgyűrűk szemed alatt.A test, amiben éltél elkopik,aszalódik. Mint egy kócbaba,gyér hajad őszül, fogaid hullnak,erőd… Tovább »

Sétált, mint aki ráér,lassan, szinte észrevétlen.Nézett az üvegfalon át egycsodálatos idillt. Szemekörbeölelte, a vértől rózsássertéskarajt, cirógatta a zsírosfalatokat. Nyála csorgott, márpatakba folyt, ádámcsutkájale-föl mozgott. Elképzeltea gőzölgő levest,az illatossercegő húst, szinte beleszédülta vágyba- Kér valamit?- szóltak rá.Arcát gyorsan igazítvaszerény mosolyra húzta,– Semmit kedveském, csak nézelődök.De sírt az éhség az álarc mögött.Az utcán sóhajtva nyúlt a kidobottszemétbe,… Tovább »

  Ma újra felszálltak a repülők, temetni a jövőt,ezüst testükön csillan a napfény, övék az ég.Lenn a völgyben patak csordogál, rajta mintátfodroz a szél, hátán dallal repül tovább,bukfencet vet benne a gyermekkacagás.De nézz fel az égre, és keresd a varázst,a nap fénylő sugarát, nézd a repülők utána szürke homályt, mi elfedi szemed elől akék tengert,… Tovább »

A hold arcélén hó fátyol játszik,hűvös ragyogásban nyugszik az ég,lenn a völgyben dérré válika harmat, süvítve jön az északiszél, búvik a csend odúba, résbe, kinnnyílik a tér, még áll az idő.A tél szele feszül már a hegy oldalánakerős fenyves hajlik sír karjában,törik büszke lombja, földre koppan. A szegénység reszket otthonába,reményét veszi a hideg tél, kizörgeti… Tovább »

Terítő nélküli asztal közepénüres tányér.Meleg leheleted kondenzcsíkkéntkörbejárja a hideg szobád.Nem vagy egyedül.Veled ül az üres tányért bámulvaa család.Huszonegyedik század!Ki hitte volna,hogy ezt hozza rád?Társbérlőd a nyomor.Mindennap várod a végrehajtót.Pedig dolgoztál, reggeltől estig,hisz te voltál az átlag,aki az életbe belefáradt.Hittél,az égen tündöklő tűzijátéknak,hittél,a hülyítő reklámoknak,elhitted,hogy megengedheted magadnak,hogy házat vehetsz, plazma tévét.Hittél az összes hazugságban, ahíres huszonegyedik… Tovább »

A Nap óriás vörös gömbje a horizontra ért,ringott még kicsit a tó vizén,játszott a faleveleken, pasztellt festett, majdszürkét, utána maradt a sötétség. Naplemente, mindennap csodálom, az égüzen felém, új nap jön holnap,vele együtt egy új remény. Mi lesz akkor, ha zárt szemem nyitni nemtudom, hiába minden erőfeszítés,ha eljön értem az örök Naplemente,és nem virrad a… Tovább »

Az est ráborul a tájrakoromfekete köpenye alattpihen a föld.A sápadt hold fekszik a felhőkmögött. Surran a tolvaj, halkanészrevétlen,mordul a láncos kutya.Zörög a haraszt, reccsen az ág,félelem figyel a fán. Fordulsz az ágyban,az álom tovaszáll.Nyitott ablakodbankönyököl a túlvilág. Nyomsz egy híreket,kergeted a szellemeket.Bámulod a képeket.Pusztítás, tüntetés, éhezés,válság, ígérgetés. Ülsz és várod a csodát.A tolvaj ügyes,viszi a… Tovább »