Mint egy méhkas zsong ez a világ,
pénzéhes nyálcsorgató kaptár,
miben szolgalelkű koldus katonák
mossák napról napra az urak lábát
Hasra hát!
Taposson rajtad a kor, verjen véres
csíkot hátadra, ne sírj, ne szólj.
Már érzed és tudod, hogy itt a vég.
Mint Róma bukása eljött, ideért
hozzánk a szenny, a romlott idea,
miben már rothad hús a virág illata.
Hallgass hát!
Szól a harang, esküvőre hív, és ím, itt az
ara, ifjú feleség és férj, csillan ujján
a briliáns gyűrű, szemében olvad
a vágy, nyálas csókkal zárja titkát.
Szájfényük összetapad, végre eljött a nap!
Két férfi hűséget esküszik, kéjtől dagad
az erotika. Hányinger ez a világ.
És most nézd!
Hogy bomlik a szürkület ott lenn
a folyó tajtékzó vize felett, miben
az égbolt lógatja lábát, és várja a nászt,
az összeolvadást. Harapja, lenyeli
aztán visszaöklendezi létünk műanyag világát.
Ez a tánc volt az utolsó, miben fűzőtől
fulladsz, de járod halálig, mert nem tehetsz mást.
És most fordulj!
Térj vissza bölcsődbe, ringasson esti szél
Harmat mossa arcod, erdő takarjon.
Temesd a múltat, semmitől se félj,
A kor mögötted már szövi a halotti leplét.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: