Katerina versek

Már fáradok, sokáig nem hittem el, hogy ilyen nehéz lesz az élet. Ha  tehetem, elbúvok csendes árnyú fák  alá, nézem, hallgatom a mikrovilágot  kívül-belül. A levelet cipelő hangya erejét  csodálom, szeretném átvenni óriási terhét. Nem csak az öregség, nem csak a világ elől menekülök, hanem önmagam elől is.   Talán belülről szóló hangtól választ  kapok,… Tovább »

Zúgó patakmeder mellett kövek, csillogók, simák, néha kicsi hullám átragyogja, fürdeti, csörgeti, odébb teszi. A víz zenél, susog, dalol, cseveg, csobban, nevet, virágszirmokat hátára vesz, viszi őket tova, ringat, ölel, fürdet, partra tesz. Eső esik, a víztükör gyűrűket rajzol, cuppan, toccsan, növekszik, partot mos, füvet tép, gyökereket lazít, hódít, borít, terjed, zúdul, sárrá változik. Ömlik,… Tovább »

Ha Jézus keresztjét most cipelné,  és vállára most venné  az emberiség   összes bűnét, alatta összeroskadna félúton.  Könyörögne hozzánk, váltsuk meg lelkét,                                                            hogy tisztuljon hite, van értelme,… Tovább »

Ide értem veled a puszta közepére,hol az éjszaka sötét köpenyérevarrott ezer csillag ragyog.Nincs szikra, fény a földön, mivilágítson, csak fenn égnek imbolygó lélek lámpások. Hófehér galambokszárnycsapásai az éj bársonyátverdesik, vágynak fel az égbe,míg mi itt lenn a földön sírvaölelkezünk nem látjuk a jövőnk Titkok tárulnak, ezer éves képekmik rejtett zugokban heverésztek,vágyva szomjazzuk a tudást, deösszeroppanunk… Tovább »

  Nyomorult ember mit érsz,ha sötét utcán jársz magadban,hogy rongyos ruhádat ne lássaaz elitek büszke tábora. Sunyi szavak, mint mézeslégyfogók, ejtik rabságbaa megkövült akaratbanbennragadt magyart. Már hatmillió embernapról- napra kesereg,imádkozik Istenhez,hogy szűnjön mega végítélet, ami őtcéltalan senkinek tett. Bízva várja az időt,hogy újra lesz jövő,kis magyar honában.De mint a sas a légből,karmolja fel a földről,a… Tovább »

A hajnal megtalált végre, s míg harmatot hintettaz égi mezőkre, szememrefényfátyolt terített.Már ébredeztem, tudatomnyílott, de még egy álomvissza hívott, nem engedett. Ott a fényben benn rekedtem,egy szikrázó égi szekérennapfonatán száguldott a lelkem.Selyem ruhám mint fodros felhő,suhogva szállt, szabad voltamés legyőzhetetlen.De a kép tovatűnt hirtelen. Lenn a mélyben lángtengerszületett, tűzokádó lována halál megérkezett.A perzselő tűzben a fátylam… Tovább »

Volt idő, mikor reménykedtem,álmokat szőttem csendben.Lelkemben egymás mellé raktammindent, mi kedves volt nekem. De már nem álmodok, csak megyaz idő, néha utazok vele,távoli, messzi csillagok közé,ahol lila ködben úszik a végtelen. Ott nincs múlt, jelen, se jövő.Mit mondjak neked fiam,ha kérdesz egy reggelen,hogy itt az idő, most már tied, járni akarod az ösvényemet?Választ ne várj,… Tovább »

Gyűrött arcodon mélyülő ráncok, szemed fénye vörös folt. Egy pontra figyelsz, már nem érdekelnek a külsőségek.   Kiégett lelked hamvaiban keresgélsz egy szikrát, szétesett életed  előtted áll és mint a régész, újra restaurálsz.   Még hiszel. Mindennap mondod az imát, nyomod az életfilozófiát. Még hiszel, erőlködve, hogy minden olyan mint rég, erős karodban ott a… Tovább »

  Éjszaka álmodtál egy útról,amin indulni kell reggel,mikor a Nap még ott túla völgyben álmosan hempereg. Te már öltözöl, benned dúla méreg, mi kényszerít,nemérted, önmagad kényszere,hogy ott légy te is a téren. Fázósan iszod a zaccos kávéd,erőt gyűjteni ott az emlék,a tehetetlen kilakoltatott,ki búcsúzik, lelke összetört.Sehonnan nem kap reményt.Őt látod magad előtt. Álmodban ott ültél… Tovább »

  Már a hajnal közelít felém csillaghálóból búvik az ég, de én nyitott szemmel fekszem.   Nem értem fájó életem, azt se, miért ver engem az Isten? A sóhajok hídján járok, kezemből száraz virágok szirmai hullnak, amorf lelkem köddé olvad, véremből sirályok isznak.   Sudár vesszőn fekete madár vijjogó hangja messze száll, visszanéznék, de félek,… Tovább »

Gondolkodom. Ezzel telik a napom.  Az emberi gyarlóságon, butaságon.  Keresztre feszített hitem már-már  feladom. Aztán eszembe jut, mily kis idő vár még rám a földi lét  oltárán. Emlékemet majd itt hagyom. Esténként eszedbe jutok, ezért örökké élni fogok, mert  sejtjeidben megbúvok. Lehet, mesélsz rólam, vagy csak belül emlékezel, jót vagy rosszat, nem érdekes. Egy könnycseppet… Tovább »

Hát daloljon a költő, addig, míg lehet,  csukott szemekbe nézzen, süket fülekbe  énekeljen, hátha résnyire nyílik a tudat.  Lelkembe kutatom a választ, mi ezer éve  bennem van, de válaszok helyett kérdések  kígyóznak felém, néz vissza rám egy tükörkép,  mi nem én vagyok, farkasszemet nézek egy  idegennel, aki szenvtelen mosollyal igéz,  integet, de én hátat fordítok. … Tovább »

    .  Sodródom, mint falevél, mi elszakadt  fától, pörögve siklik a magasságból Szédülve tántorgok én is a mélységbe,  helyem keresve keserves életben.  El kéne menni, még ma el kéne indulni, el ebből a nyomorult világból. Fel, fel a magas felhők felé, a szikrázó fénybe,  és magamról leszórni a fájdalmam a földre.... Tovább »

Mintha jártam volna itt, ezen az úton,botlik lábam, mint akkor a félre gördült köveken.A távoli templomtorony ugyanott, és a korhadtfaág is szemembe csap, sírni szeretnék.Az érzések szorítják szívem, hát igen,emlékszem már mindenre. Mintha két életem lett volna eddig, márjártam itt, szaladtam, mint gyermek anyám elé,és ott a deszkakerítés mögül mordult feléma fehér házőrző kuvasz, s… Tovább »

Személyiségünk mire kiteljesedik,Testünk megöregszik.Már nem érdekel az idő,Az se, mit mutat a tükör. Elébe állok, összenevetünk– Jó vagy öreglány,Csajosan vagány.Ráncok, ősz haj? Kit érdekel, ha szemem üzen,Ott benn van a fény. Gyermeki énem még bennem él. Fájós gerincem egyenesre húzom,Ropogós csontjaim igazítom. Lassabban, meggondoltan lépek,Örülök, ha az utcán végig érek. Boldog vagyok, megelégedett,Mert a sors… Tovább »

A hegy délcegen tör az ég felé, nyújtózva fellegekig érnéha lecsúszik rajta a köd, siklik, simítja kőszikla lelkét.A felhőkből víz buggyan elő, sisteregve száguld lefelé,fűre, fára, patak medrében elterül, a nap tüzében párávászelídül – Hazugság,zúgja az erdő, hogy nincs fent és lent,csak lebegés, gyökereink a földben örökre bent rekedtek,mégis az ágaink a felhőig érnek, fényben… Tovább »

  Más ez az ősz, furcsa érzés, ahogy érkezettkopogtatás nélkül, nyitja az ajtónk, hirtelenhűvös lett az est. Hideg lett a lelkem tőle idebent.Valami változott, más minden, nem készültfel senki és semmi, hogy pihenni térjen. Zaklatott gondolataink ébren figyelnek mindenneszre, álmaink bennünk rekedtek, talán örökre.Félve figyeljük egymás arcát, töröljük könnyeinket,meleg, táncoló lángokról képzelgünk, de jéghegyekbeütközünk. Az… Tovább »

Némán és tehetetlenül időzik életem itt ragadtam ebben a sűrű ingoványban miből már nincs kiút, hiába keresem, hisz vakként jártam  eddig a világban.   Időzök hát, és megpróbálok látni  ha  jön a hajnal és majd hasítja, tépi sötét leplét gyáva  önmagamnak,  mi takarja  lelkem, azt mi  nyomorít.   Sírni kéne, hangosan zokogni,  tépni ruhám, szórni… Tovább »

A város felett tornyosulnaka felhők, levegőtlen a tüdőd,nyomja a keserűségszemedbe a könnyét.Ma minden megváltozott. Távol egy idegen helyen feküdt lea gyermek, az életed.Magányos vagy, mint még soha.Fel-alá jársz, sír a jelen,fáj a múlt, végtelen az alagút.Kértelek, hogy hibáidból tanulj.A válás már ilyen.Rakd újra a kirakós képeket.Középen ott legyen a gyermeked.Vele egy új kezdet, és a… Tovább »

Egy kicsi porszem az vagyok,szelek szárnyán suhanok.Fent a magasban, esőcseppben fürdök,lent a földön sárrá változom.Talpad a sárba ragad,nem mozdulsz,mert fogva tartalak.Csak egy porszem vagyok,alakváltó, változó,hol repülök, hol ragadok,de mindenütt ott vagyok.Tisztelj engem,mert a Föld vagyok!Rám taposol, döngetsz,majd leborulsz, arcoddal érintesz,lassan nyitott tenyeredbe veszel,és a szelek szárnyára hintesz.... Tovább »

Ódon, sötét folyosón lidérc oson,árnya óriásira nőve imbolyog.A gyertyatartókban csonkigégtek a gyertyák, fénylik, siklikmajd alszik, ellobban az utolsókis parázs. Sötétség ringat sikoltómagányt, vörösbor ömlikhófehér ruhán, levélpapíron vérrel írtüzenet: Ne félj neked megváltóda halál. Karmolják szakítjáklüktető szíved, hallod, hogy reccsenvereped, patakként ömlik hidegveríték,majd aláhúz a forgó vízörvény, mibelőled táplálkozik.Szemhéjad alatt reszket az ébredés... Tovább »

Léptek koppanása csillagporos úton az idő járja a végtelent, megy a vén kujon. Lemaradok tőle, lépést tartani nem tudok. Kegyetlen csuhás, nem áll meg csak szólít hiába lassítok, ő rám festi az öregség ráncait. Szórom magamról a tegnapot a mát, porfelhő mögöttem a múlt, már nincs rajtam semmi, csak hideg rázón a bizonytalanság.   Míg… Tovább »

Mit ér az ember, ha nincs hajléka,ha csak a kemény föld derékalja,takarója nagykabátja, feje aljadaróctáska, mondd mit ér !? Mit ér az ember, ha nincs asztala,min ott a mindennapi elemózsia,csak annyi mi elég, ne haljon éhen,de ha nincs… mondd, mit ér !? Mit ér az ember, ha nincs szerelme,ha sivár minden naplemente,nem tépik érzelmek szívét… Tovább »

Katerina Forest: TarkólövésMég sírhatsz, még hullhat a könnyedtemetheted gyermeked, még nincs vége,még most következik, amibe beleremegez a törékeny világ, otthonod, hazád.Még sírhatsz, még érezheted illatátaz esőnek, mi oly gyorsan mosta áta vérrel telt utcaköveket, amin állszbambán és nem értesz semmit, nemérted mi a bűnöd, miért ver Isten?Még sírhatsz, még hullhat a könnyed,míg térdepelsz a mocsok… Tovább »

A szél hátán jött az erdő felől,sodródott felém egy fekete felhő.Sziszegett, sistergett, nyújtózott,tekergett, szétterült az égi anomália. Repülnék veletek, táncolnék az égen,szabadság égetné haldokló szívem,csak egy kis időre ott lebegne lelkem,köztetek egységben, örök szeretetben. Nem fájna utána, ha zuhannék a mélybe,kősziklákon törnék, folyó vízbe hullnék.Törött szárnyal itt lent, egy percig se élnék.... Tovább »

  Katerina Forest: Mondd, mit jelentEsős reggelre ébredt a városa szél végigzúgott a kapualjakon.Megpihent néha a ház falának dőlve,majd felsuhant és bezörgetett az ablakon.Álmosan ébredtél, csak néztél engemmajd tétován rám kérdeztél– Mondd, mit jelent neked, ha azt mondod, szeretlek.– Nem tudom– néztem rád meglepődve – ne kérdezz olyat, mire nincs felelet.A szó, hogy szeretlek, csak… Tovább »

Mikor a nap elsiratja az utolsó bíborkönnyét és az estben elring kicsit még a tó vizén, könyörtelenül jön mögötte a sötétség, a hűvös esti szélben újra didereg lelkem.   Próbálok küzdeni, mesében élni, álmodni újra mint rég, nézni önmagam tükörképét, keresni egy pontot,honnan újra kezdhetném szétszaggatott boldog napjaim.   Mit építek nappal, széthullik estére, önámításból… Tovább »