Katerina versek

Futnak a betűk a klaviatúrán,El. Vissza. Hozzák a hírt.Szerelmet keresek, s találokmacsó bonvivánt, nagy Őt.   Tolja szájából a jó szöveget,vágyom rá, és látom őt.Pezsdül már a vérem, nem fékezem,átölel a kék felhő.   Randevúra hívott hamar,és jaj,áll előttem egy tar kopasz.Néz rám, az eszem megáll.Néz rám, az eszem megáll!... Tovább »

Szél sodorta levelek közt szökik az ősz,nesztelen léptekkel megy erdőn mezőntova, mögötte elhagyatottan némánkészül a táj, veti kősziklára hideg ágyát.Még bronzajkával csókot szór a napde égi útja egyre távolabb viszi,hideg hunyorgással rád visszatekint.Végigsimítja arcod, lelkedig búvik,üzenetet hagy, kis örömelixírt,hogy visszajön hozzád, átmelegít.... Tovább »

Kezem a válladon, ölellek,ígérem, hogy mindig megvédelek.Önmagam sem értem, hogy miért tettemszent esküvést, hogy az életed része leszek.Talán fentről az Isten szólt hozzám: – Indulj!Számodra ott a kijelölt út! Sziklákon fogsz járni,omladozó hegyoldalon, üvegszilánkokon.De erős lesz a hited, nem érzed a fájdalmat,mikor az úton végig haladsz.Kijelöltem az életed, eldobott lelkekgyűjtője leszel!... Tovább »

A hajnali köd megint ráfeküdt a háztetőkre,nyálasan csurog, kenődik ablakra, kőre.Nézem a kinti világot, hol szürkérefesti a tél, a repedt fák ágát,kéjesenborzolja a szél, a bűzlő madárhullák tollát.   A mindennapok kényszere rám dobtarég megkopott kabátom. Félretaposottcipőm klappog az úton megbújó pocsolyákban. Kátyúk, káromkodások közt ébredt a város,mogorva emberek, testidegen szagokbaburkolózva mennek. Taszítanak. A közöny… Tovább »

Kint szürke köd mocska ragad az utca kövén,fekete varjak károgását szórja a szél.Harang kondul, halottnak zenél,érces ritmusa belsőnkben remeg. Ma Jézus megszületett. Vitát nyit róla a sok agyhalott  Senki,ki is volt Ő, férfi vagy nő? Íme, itt az új gender lobbi!Összegörnyedt pénzeszsákok tologatják a zsetont,zsebünkből most forgatják ki a Holnapot.Minek nekünk Szabadság, Fény, és Öntudat?Az… Tovább »

Esős reggelre ébredt a városa szél végigzúgott a kapualjakon.Megpihent néha a ház falának dőlve,majd felsuhant és bezörgetett az ablakon.   Álmosan ébredtél, csak néztél engemmajd tétován rám kérdeztél– Mondd, mit jelent neked, ha azt mondod, szeretlek.– Nem tudom– néztem rád meglepődve –ne kérdezz olyat, mire nincs felelet. A szó, hogy szeretlek, csak betű, hang, üres… Tovább »

Kavicsos út, hepehupás, rajta szelíden bújó pocsoják,már oly régen járok ezen az úton.Ha elfáradok, megpihenek bárhol, árokpartonvagy köveken ülve, járdaszegélyen, vagy madárszarosparkok rozzant lócáin, egy hörgő város közepén.Arctalan emberek kerülgetnek, néha belém rúgnak,leköpnek, rám dobják lelkük zuborgó mocskát.Már nem érdekelnek. Nincs bennemfeléjük zéró tolerancia. Gyűlölöm őket. Bent rekedtek az időben,agyuk bezárt pénzes ládika. Gyűlölöm mind!Az… Tovább »

Ott ültél csendben a ház előtt,szóltam hozzád – Gyere be a házba,hűvösek az esték, megfázol anyám. Valahol messze jártál, nem hallottad a szavam,ráncos arcodra árnyékot rajzolt a Nap,szájszegletedben megrekedt az idő,véste a múló képeket a szemgödör.Már nem léptél tovább, érdektelenné váltszámodra a jövő. Ott a ház előtt vártál, talánhogy köszönteni tudd az érkezőt… Ablakodba elhervadtak… Tovább »

  Aggódó szemed tükrében nézem magam, csendes mosolyodban időtlen a múltam. Vajúdó éjszakádon mikor világra hoztál, a sötétségbe sikoltottál, majd fürösztöttél könnyeid vizében. Elraboltalak és fogva tartottalak. Már nem Te voltál önmagad,én voltam az életed. Sose bántad. Vigyáztad léptem, tanítgattál, Ezer öleléssel nyugtattál. Sírtál, az örömtől. Sírtál, a bánattól. Sírtál éjszakákon át a félelmeidtől. Anyám,… Tovább »

  Öreg kezed, anyám, tedd a kezembe,hadd simogassam még egyszer meg.Ülök melletted, nem beszélünk, csakhallgatunk együtt egy régi zenét.Szívemben bomlik lassan a fájdalom.Hazaértem, már itt vagyok veled. Messzire mentem, távoli vidékensok évig éltem, nélküled, anyám.De minden nap gondoltam rád.Higgy nekem, látod, hazaértem,itt vagyok veled, fogom a kezed,veled maradok, sose hagylak el. Ma megkondult a harang,… Tovább »

Még látlak téged, még nem halványult az emlék, mintha tegnap lenne,  s Te csomóra kötöd a kendőd, kötényed zsebébe magokat raksz, indulsz  a kertbe, mert itt a tavasz, siettet ezernyi teendőd, nem időzöl, nem érsz rá beszélni velem, mész a gyalogúton át az almafák alatt, róluk sziromeső hullik rád. Édesanyám. Még látlak téged, még a hangod is… Tovább »