Katerina versek

Benned élek én örökre, mint a fény,világítok, mint a nappali fényesség.Benned élek én, mint felhőben az eső,nem menekülsz az örök könnytengerből.Árnyékod vagyok én, szürke, tétova.Követlek bármerre mész, mindenhova.Veled halok én, ha sóhajod elszáll,az élet nélküled koporsóba zár... Tovább »

Már fáradok, sokáig nem hittem el, hogy ilyen nehéz lesz az élet. Ha  tehetem, elbúvok csendes árnyú fák  alá, nézem, hallgatom a mikrovilágot  kívül-belül. A levelet cipelő hangya erejét  csodálom, szeretném átvenni óriási terhét. Nem csak az öregség, nem csak a világ elől menekülök, hanem önmagam elől is.   Talán belülről szóló hangtól választ  kapok,… Tovább »

Egyszer véget ér az álom, jól tudom. De addig hiszek és álmodom. Egyszer véget ér az út, amin megyek. De míg látom a fényeket, nem pihenek. Egyszer magam maradok, mert angyallá változol, Elmerülsz az ég kékjében. Egyszer véget ér az álom, felébredek. Síró hajnalon kereslek, hol vagy kedvesem?... Tovább »

Réseken bújik a köd, ragad üvegre, kőre,csontjaim szilánkjaiban nyilall a tőre,ma újra alászállok a pokol fenekére.Átlépem önmagam tűréshatárát,vonszolom idegeim zagyvalékát.Fáj nagyon az Élet! Ringatom magam keserű holnapba,álmaim dobozba, viszem a síromba.Még mindig visszatértem a túloldalról,kicsike fénysugár, mi hozzám átjutottkörbeölelt, melegített, visszahúzott.De most fáj nagyon az Élet! Kertemben a rózsák kiszáradtak,fáimról a levelek mind lehullottak.Kezemet nézem… Tovább »