Katerina versek

Katerina Forest: Ím itt az ember

Szürke rongytakaróba bújt a Nap, zörgő falevelek szél sodort hada útra kel a végtelen poros utakon, nyomukban az elmúlás démona.   Tajtékzó hullámon olajfolt, ring, mint halotti lepel, már nem int feléd, nem hívogat, halott meder az élet végső nyughelye, a tenger.   Égre törő obeliszkek, romos templomok, üszkös felhőkarcolók, dacolnak még a sugárzó éggel,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!