Katerina versek

Katerina Forest: Utólsó sóhaj

Pihennék én egy árnyas lombú fa alatt,egy sziklafal tövén, melyen szikrát szór a nap,egy érből csordulna lábamhoz gyöngyözvecsillogón a kövek nedve, mintha lelkem könnyezne Mennék én úttalan utakon, naptól hevült homokbantaposnám életem keservét, bár elhagynámlelkem kínzó, nehéz terheit, mik, mint a parazitákbelülről gyökereznek, fojtanak, végül meg ölnek. Kérnék én időt a Sorstól, haladékot csak egy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!