Mintha jártam volna itt, ezen az úton,
botlik lábam, mint akkor a félre gördült köveken.
A távoli templomtorony ugyanott, és a korhadt
faág is szemembe csap, sírni szeretnék.
Az érzések szorítják szívem, hát igen,
emlékszem már mindenre.
Mintha két életem lett volna eddig, már
jártam itt, szaladtam, mint gyermek anyám elé,
és ott a deszkakerítés mögül mordult felém
a fehér házőrző kuvasz, s én futottam át
a túloldalra, az orgonák alá, sírni szeretnék,
mert emlékszem már mindenre.
A rozzant kapu is itt van, már láttam valamikor,
a kilincse vasból, a széltől nyikorogva
mozdul, hívogat, lépjek át rajta, vissza
a múltamba, ott vár egy másik világ.
Megyek hát az ösvényen, hol lábamhoz
simul a múlt virága, a bokrokról mézharmat fürdeti
arcom, s nézem a házat, az ajtó csipke függönyét,
ami lassan kúszik a térben, mögötte sziluettként
halott anyám integet felém… vár engem.
Már jártam itt, érzem ismerős minden,
sírni szeretnék, lepke lettem, szárnyaim
véresre verdesik lelkem. Már emlékszem
Mindenre.